A Síiskola megépítése egy nagy volumenű, többlépcsős projekt része volt. A több mint százéves, helyi védettséget élvező szecessziós nyaralóvilla az információs központnak, a környék múltját és természeti értékeit bemutató interaktív kiállítótérnek, továbbá kávézónak és az üzemeltetéshez kapcsolódó irodáknak biztosít helyet, míg a látogatók által igényelt különféle szolgáltatóegységek (sportbolt, sporteszköz kölcsönző, büfé) és az egyéb üzemi funkciók egy új, a terepbe simuló épületben, a normafa látogatóközpontban jelennek meg. Ez utóbbi tetején került kialakításra a Normafa Síiskola, amely egy egész évben használható, műanyag borítású tanpálya.

A népszerű kirándulóhely környékének rendbetételéhez a mellette lévő egykori Hotel Olimpia épületét már elbonttatta az önkormányzat, helyén szép park létesül, valamint kiépítették az Eötvös út új szakaszát is. Autóval pedig már nem a mai Eötvös úton lehet megközelíteni a helyszínt, hanem a Gyermekvasút irányából.

A Normafa Síiskola célja, hogy olyan rendszeres sportolási lehetőséget nyújtson gyermek és felnőtt tanítványai számára, ahol kellemes környezetben, szórakoztató formában ismerkedhetnek meg a téli sportágak alapjaival. 

A felvonóval és világítással felszerelt korszerű műanyag pálya időjárástól függetlenül kiváló lehetőséget biztosít a kezdő és haladó tanítványok számára egyaránt.
Szakképzett oktatóink 55 perces órák keretében a helyes sí- és snowboard technika mellett a biztonságos lesiklás és liftezés szabályait is megtanítják. 

Kezdő, középhaladó és haladó, egyéni és csoportos óráink lényege, hogy mindenkinek a megfelelő szinten, az egyéni igények figyelembevételével fejlesszük tudását, melynek birtokában a későbbiekben tanítványaink igazi örömüket lelik a havas lejtők meghódításában.

Nálunk a sportolás mindig vidám közösségi esemény is egyben.

Csapatunk négy évszakon át várja tanulóit változatos programokkal.


Tanítványainkat és családjaikat külföldre szervezett családi sítáborokba is várjuk, amelyet Síiskolánk és utazási irodánk, a TandT Sport Travel Kft. közösen szervez. Ide kezdő és haladó tanítványokat egyaránt várunk, ahol a már jól megismert és megszokott oktatókkal folytathatják tovább a tanulást a havas lejtőkön.
További információ: www.tandtsporttravel.hu


A pálya anyaga az olasz Neveplast gyár terméke, amely jelenleg a legmodernebb műanyag borítás, csúszási adottságai a legjobban közelítik a havas lejtőkét.
 
A felvonó az osztrák Sunkid cég gyártmánya, köteles kivitelben, amellyel nagy biztonság mellett sajátítható el húzóliftek használata.


 
A Síiskola magas színvonalú felszereléséről a TandT Sport Kft., cégcsoportunk tagja gondoskodik.
További információ: www.tandtsport.hu