Barak Balázs személyében leigazolta első téli parasportolóját a Vasas síszakosztálya. A Pasaréti Síiskola vezetője, Krakler Kata szerint mindenki örömmel állt az ügy mögé, ezért már a 2026-os Milánóban és Cortina d’ Ampezzóban sorra kerülő téli paralimpiai játékokon való részvételt tervezgetik.
Korántsem véletlen, hogy Barak Balázs, a lehető legnagyobb célokkal vágott neki a versenyzésnek, hiszen az életét alapjaiban megváltoztató 2018-as balesete is sportolás közben érte. Az igen aktív fiatalember mindig is szerette a nagy kihívásokat, s amikor kerekesszékbe került, akkor sem akart lemondani kedvenc időtöltéséről. A mozgás, a sebesség, és a természetközeliség ugyanolyan fontos maradt a számára, mint korábban. A Vasas síszakosztályába vezető út azonban mégsem volt nyílegyenes.
„A baleset utáni rehabilitáció is közel nyolc hónapot vett igénybe, nem haladhattam a saját, jól megszokott tempómban – avatta be honlapunkat élete legnehezebb időszakába Barak Balázs, aki snowboarddal ugyan korábban is szerzett ob-címet, a síelés azonban csak amatőr hobbiként volt jelen a mindennapjaiban. – Másfél évvel később, Eplényben ültem be először abba a speciális, leginkább a bobhoz hasonlítható szerkezetbe, amelynek segítségével gyakorlatilag egyetlen lécen ülve én is le tudtam csúszni a pályán. Bevallom, nem hódított meg azonnal a sportág, túlságosan is a bezártság érzetét keltette bennem. Kis idő múlva, Olaszországban kínálkozott újabb lehetőségem a próbára, mégpedig egy hétnapos, friss mozgássérülteknek szánt, ingyenes program keretében. Még itt sem szerettem bele igazán, mert az oktató nem mert egyedül elengedni. Tavaly októberben, a Normafánál viszont már olyan támogató közeg vett körül, amely véglegesen elindított ezen az úton.”